2016. július 25., hétfő
Szeptembertől újra indul kezdő Aikido csoport Budapesten
A Kokoro Aikido Klub Szemere utcai helyszínén a szeptemberi iskolakezdéssel új kezdő csoportot indítunk, ahova várjuk az Aikido iránt érdeklődő új tagokat és azokat, akik korábban már kezdőként ismerkedtek az Aikidóval és most újra csatlakoznának.
2016. július 4., hétfő
Uke, Tori, támadások és sérülések
Az alábbi cikk Issei Tamaki írásának magyar fordítása. A francia nyelvű eredeti Issei blogján jelent meg Uke, Tori, attaques et blessures címmel. A fordításért szeretnék köszönetet mondani Pluhár Andinak. A cikk érdekes és hasznos gondolatokat boncolgat a Budo gyakorlásról, a gyakorlás során alkalmazott szerepekről és a szerepeket felvevő gyakorlók felelősségéről, mindezt olyasvalakitől, aki jópár éve a Budo gyakorlásnak szentelte az életét.
Eltekintve az évad elején megéltektől, amikor egy láthatatlan ellenség gyűrt le (ford. megj.: akadályfutás közben szerzett sérülés elfertőződése következtében egy hétig nem tudott lábra állni), vagy attól, amikor altatásban kellett kihúzatnom a bölcsességfogaimat, soha nem esett meg velem, hogy fizikailag képtelen lettem volna edzeni. Voltak rajtam vágások, kék foltok a testemen és a büszkeségemen, sőt, többször is eltalálták a szememet a bokken hegyével – ám komolyabb sérülésem soha nem volt. Közel harmincévnyi harcművészeti gyakorlás során edzés alatt sosem sérültem meg.
Pedig nem vagyok ellenállóbb másoknál, és azt sem mondhatnánk, hogy kímélem magam; egy dolog azonban biztos: utálok szenvedni, főként értelmetlenül. Meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy fejlődjünk és túllépjünk korlátainkon, erőfeszítésre van szükség, át kell élni és nem szabad elkerülni egyfajta fizikai és mentális szenvedést. Egyáltalán nem hiszem viszont azt, hogy a fejlődéshez az szükséges, hogy sérülést okozzunk.
Igaz, hogy veszélyes technikákat gyakorlunk, amelyek célja egy vagy több ellenfél ártalmatlanítása. Ám mindez egy nagyon pontosan meghatározott, világos szabályokkal körülírt keretben történik, ami lehetővé teszi mindenki számára, hogy kiszámítható kockázatokat vállalva, a baleset esélyének minimálisra csökkentésével feszegethesse saját határait. A tapasztaltabbak esetenként sokkal intenzívebben végzik a gyakorlatokat, ám a keret implicit módon mindig jelen van, és bár a sérülésveszély szintén állandó, a sérülés okozása soha nem merülhet fel megoldásként.
Uke, Tori, támadások és sérülések
Eltekintve az évad elején megéltektől, amikor egy láthatatlan ellenség gyűrt le (ford. megj.: akadályfutás közben szerzett sérülés elfertőződése következtében egy hétig nem tudott lábra állni), vagy attól, amikor altatásban kellett kihúzatnom a bölcsességfogaimat, soha nem esett meg velem, hogy fizikailag képtelen lettem volna edzeni. Voltak rajtam vágások, kék foltok a testemen és a büszkeségemen, sőt, többször is eltalálták a szememet a bokken hegyével – ám komolyabb sérülésem soha nem volt. Közel harmincévnyi harcművészeti gyakorlás során edzés alatt sosem sérültem meg.
Pedig nem vagyok ellenállóbb másoknál, és azt sem mondhatnánk, hogy kímélem magam; egy dolog azonban biztos: utálok szenvedni, főként értelmetlenül. Meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy fejlődjünk és túllépjünk korlátainkon, erőfeszítésre van szükség, át kell élni és nem szabad elkerülni egyfajta fizikai és mentális szenvedést. Egyáltalán nem hiszem viszont azt, hogy a fejlődéshez az szükséges, hogy sérülést okozzunk.
Igaz, hogy veszélyes technikákat gyakorlunk, amelyek célja egy vagy több ellenfél ártalmatlanítása. Ám mindez egy nagyon pontosan meghatározott, világos szabályokkal körülírt keretben történik, ami lehetővé teszi mindenki számára, hogy kiszámítható kockázatokat vállalva, a baleset esélyének minimálisra csökkentésével feszegethesse saját határait. A tapasztaltabbak esetenként sokkal intenzívebben végzik a gyakorlatokat, ám a keret implicit módon mindig jelen van, és bár a sérülésveszély szintén állandó, a sérülés okozása soha nem merülhet fel megoldásként.
 |
| Iriminage Toshiro Suga Sensei bemutatásában |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)