Megérkezett a kiírás a júniusi Budo táborra, aminek keretein belül rendezzük az idényzáró kyu-vizsgákat is
Kicsit megújjítottam a naptárat, mostantól könnyebb lesz bárhonnan új programokat felvenni. A mögötte lévő Google Calendar motor sajnos még csak angolul tud, de remélem, ettől eligazodtok benne. Ha mégsem, jelezzétek és meglátom, mit tehetek.
Ahogy azt már a héten jeleztem, a következő csütörtöki edzés (05.17) egy kicsit rendhagyó lesz. A Magyar Televízió Válaszd a Mozgást! című műsora a héten az aikido népszerűsítését tűzte ki célul. Ez azt jelenti, hogy minden nap lesz a tévében egy néhány perces rész az aikidoról, és ezzel párhozamosan minden nap 18:00 órától a WestEnd tetején egyórás aikido edzés is lesz ingyen az érdeklődők részére. Az edzéseket Várszegi Rudolf (5. dan) tartja és bárki részt vehet rajta.
Arra gondoltam, hogy a csütörtöki edzésünket kezdhetnénk korábban, mégpedig Rudi edzésével. Utána átsétálunk a Bazilikához és 19:30-tól 20:30-ig ott folytatjuk immár szűkebb körben.
Ha valakinek nincs kedve a WestEndbe jönni, az jöjjön a Bazilikához úgy, hogy 19:30-kor el tudjuk kezdeni az edzést.
Kaptam egy meghívást Szalai Balázstól egy rendezvényre, ahol a régi BME-s aikidokák és azok tanítványai jönnek össze kétszer másfél óra edzésre, hogy emlékezzenek a régi időkre, illetve ismerkedjenek egymás tanítványaival. Köztudott, hogy a BME volt az egyik legnagyobb létszámot tömörítő klub a kilencvenes években (150 fő is volt a hivatalos taglétszám) és a legtöbb mai HBSE dojo-vezető (köztük én is) is ott kezdett. Az edzéseket a klub két alapító edzésvezetője: Makó Feri és Vass Zoli tartják majd. Gyertek el!
Programok, kiírások a naptárban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése