Miyamoto sensei-jel nekem ez volt a második találkozásom. Tavaly novemberben Barcelonában ismerkedtem meg vele és a - valljuk be - rendkívül szokatlan edzésmódszerével, ami nagy hatással volt rám.
A rendezvény része volt a BodyConstitution Practical Seminar programsorozatnak, ami április 2. és 10. között különféle mozgásművészetek megismerésében segítette a látogatókat, résztvevőket bemutatók, workshop-ok, szemináriumok formájában. Idén ez különösen kiemelt programsorozat volt a város életében, ami 2016-ban lett Európa egyik kulturális fővárosa.
Péntek este érkeztünk a városba és a szállás elfoglalása után egyből a helyi színi tanoda színházába mentünk, ahol Miyamoto sensei egy rövid bemutató edzést tartott a szokásosnál több szóbeli magyarázattal. A bemutató edzésen főleg az egyensúlyról, az ukemiről és a kapcsolatról, illetve a laza, erő nélküli mozgás fontosságáról esett szó. Az eseményről készítettem egy rövid videót is.
Másnap elkezdődtek a hivatalos edzések. A szervezők később bevallották, hogy nem számítottak ennyi résztvevőre. 10-11 országból 130-140 ember volt egyszerre a tatamin és nagyon szép gesztusként az összes lengyel Aikikai szervezet támogatta az eseményt. Ilyen összefogást idehaza utoljára a januári jótékonysági edzéssorozaton láttam.
A létszámtól függetlenül a körülmények nagyon kellemesek voltak. A terem és a tatami mérete (~540 nm) elegendő volt a gyakorláshoz. A titok nyitja mindig a nyitottság és a pozitív hozzáállás, amiben ezen a hétvégén nem volt hiány. Ahogy sikerült megtudnom, Miyamoto sensei-nek nemigen vannak Európában hivatalos közvetlen tanítványai, mégis rengeteg olyan arcot ismertem fel, akikkel már Barcelonában is találkoztam és a beszélgetések alatt kiderült, hogy mindegyiküknek megvan a saját mestere, szervezete, Miyamoto sensei-t amolyan második kedvencükként követik - esetenként több, mint 10 éve. A résztvevők nagyrésze a helyi Birankai szervezetből érkezett, ami ilyenkor természetes, de találkoztunk régi jóbarátokkal a Sansuikai-ból is, ezen kívül többek között a német Tissier vonalról is voltak résztvevők.
Az edzéseken a számomra már ismerős gyakorlatokat láthattuk és próbálhattuk. Miyamoto sensei nagyon nagy hangsúlyt fektet az uke szerepére, illetve a kapcsolat fontosságára uke és tori között, aminek fenntartása a két szereplő kölcsönös feladata. Soha nem volt olyan, hogy csak egy technikát gyakoroltunk. Mindig egy adott kezdőszituáció 2-3 lehetséges megoldását mutatta meg, közben megfigyelhettük azt is, hogy a kapcsolat felvétele után mire kell figyelnie az ukénak és a torinak, hogy az a kontaktus gyakorlatilag minden áron megmaradjon a befejezésig. Nagy különbség az általunk megszokott elvektől, hogy az uke elsődleges feladata a billentett helyzetben is a kapcsolat tartása, ezután következik az egyensúly megtartása és csak ezután foglalkozhat a zárt, illetve előnyös pozíció megszerzésével. Ukeként megfigyelve a kezében általában semmi erő nem érezhető, de a pozíciója nagyon erős és észrevétlenül vált egyik helyzetből, vagy technikából a másikba, amikor úgy érzi, hogy ukeként "botladozva" megváltoztattam a szituációt. A technikákat, befejezéseket soha nem erőlteti. Ha nem előnyös számára egy helyzet, rendkívüli természetességgel vált technikát és zárja rövidre a párbeszédet egy kokyunageval-val, kaitennage-val, vagy egy sima ikkyo leszorítással.
A hazai Aikidósok ehhez hasonlót talán Endo Seishiro shihan kurzusán gyakorolhattak, illetve Michelle Feilen sensei edzései is ezekre az elvekre épültek tavaly novemberben.
Természetesen ez a fajta gyakorlás sokaknak nagyon szokatlan és nehéz volt. Egész más felfogást igényel tori és uke oldaláról is. Tapasztalataim alapján a gyakorlók körében kifejezetten megosztó Miyamoto sensei módszere, ebbe valaki vagy beleszeret első látásra, vagy megutálja, függetlenül attól, hogy érti-e. Az edzések közötti beszélgetések alatt is ez derült ki: volt, akinek nagyon tetszett és voltak olyanok, akik egyszerűen nem tudták hova tenni az eddig kialakított rendszerükben - és csak a szájukat húzták. Érdekes módon ehhez az újdonsághoz épp a haladóbbak, illetve azok tudnak nehezen kedvet kapni, akiknek már van pár év tapasztalata egy egyértelműbb oktatási módszert használó instruktor alatt. A kezdők többsége természetes nyitottsággal állt a gyakorlatokhoz, könnyebben elfogadta, hogy most így gyakorlunk. De nem lehet senkit se azért hibáztatni, mert nehéz egy tapasztalt Aikidósnak megélni azt, hogy az eddig tanultak első ránézésre nem illenek bele ebbe az új rendszerbe. Nincs egyértelmű megoldási képlet, nincs olyan önvédelmi drill, ami megadja neki, hogy ha a támadó ezt csinálja, akkor én így vágom földhöz, ha a fene fenét eszik is. Itt a testünk, a végtagjaink használatával beszélgetni kell a partnerrel. Kérdéseket feltenni és az azokra kapott válaszok alapján könnyedén tovább terelni a beszélgetést. Bár a sensei időnként villantott nagyon erőteljes, illetve pengeéles megoldásokat, a bemutatott gyakorlatok jobban hasonlítottak játékos táncra, mint harci szituációra.
Nekem személy szerint sok mindenben felnyitotta a szemem ez az élmény. Nagyon jó érzés ráébredni, hogy az eddig megszerzett ismereteimet más megvilágításba helyezve mennyi új lehetőség nyílik és mennyi minden kap új értelmet. Ugyanazokat az alapelveket használtuk, mint azelőtt "idehaza", csak a hangsúlyok tolódnak el. Egyes félmondatos-, eddig mellékesnek tartott tanítások hirtelen kritikussá válnak és ettől hatékonyabbá válik sok technika, vagy mozdulat. Más elvek, amiket meg kőbe véstünk megkérdőjeleződnek, vagy csökken a fontosságuk. Valószínűleg ez utóbbi okozza a legtöbb ellenérzést, hiszen olyan dolgok lesznek kevésbé fontosak, amik eddig alaptételnek számítottak.
Én azt gondolom, hogy semmilyen tudást nem kell a kukába dobni. Az új ismeretek - főleg, ha okosan épülnek be a meglévő tudásba - megtalálják a helyüket és jobbá teszik az addig felépített rendszert. A kulcs a shoshin, a kezdők nyitott szelleme, a kísérletezési vágy. Merni kell hibázni, rugalmasnak kell lenni testben és szellemben is. Az Aikidóban egyre kevesebb dologra merem azt mondani, hogy "ez hülyeség, ez nem működik". Szinte mindennek megvan az értelme, minden megoldáshoz tartozik egy szituáció, ami annak ideális párja, csak esetleg ritkábban fordul elő.
A mi dolgunk, hogy szeressük az Aikidót és soha ne hagyjuk abba a kísérletezést, a tanulást - a fejlődést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése