A videó segít

Amikor a 90-es években megismerkedtem az Aikidoval, az internet már létezett és volt World Wide Web is. A hazai Aikidósok számára Matkó Péter szorgos munkája nyomán elkészült a KiHon, ami sajnos azóta meg is szűnt, pedig nagyon sok alapinformációt lehetett rendezett formában megtalálni rajta. Volt ott Aikido szótár, dojo-etikett, a hazánkat meglátogató shihanok életrajzai és több érdekes írás és interjú magyar fordítása is megtalálható volt.

A másik kedvenc Aikidós weboldalam, az AikidoFAQ volt, amit Kjartan Clausen indított angol nyelven. Eredetileg itt is alapinformációk voltak elérhetők az Aikidóról, régi anekdoták O-Sensei-ről és tanítványairól. És itt volt az első Aikidós videóklip gyűjtemény is.

Mai szemmel nézve primitív, statikus oldal volt, a videók bélyegnyi méretűek voltak és általában csak pár másodpercesek. Innen mindent le kellett tölteni egyesével, majd nemegyszer kodeket vadászni hozzá és aztán lehetett csak megnézni pl. Christian Tissier néhány technikáját a Bercy Budo gáláról, vagy ahogy Saito sensei a mezőn 5 támadót hajigál szét gyorsított felvételben, akik jo-val támadják és például Ikeda sensei iriminage+kotegaeshi kombóját. A gyűjtemény lassan gyarapodott és csak néhány tucatnyi filmecske volt benne, de az én szememben ez aranybánya volt. Csillogó szemmel néztem újra, meg újra a mestereket és arról álmodtam, hogy egyszer majd én is hasonlóan könnyedén fogok felállni, mint Marc Bachraty abból a kotegaeshi-ból.

De ez a cikk nem arról szól, hogy mennyivel jobb is volt régen. Ma már tele a YouTube profin rögzített és vágott Aikido videókkal. Van köztük bemutató, akció rövidfilm, edzések és edzőtáborok felvételei és egyre több az oktatóvideó is.

Amiről ez a cikk szól, hogy szerintem mire jók ezek a videók és mire nem jók. A legfontosabb dolog, amit szeretnék leszögezni, hogy bár valóban egyre színvonalasabbak az interneten elérhető videók és a bennük látható oktatók többször igyekeznek szóbeli magyarázatot is adni a tanításaikhoz, még mindig nem alkalmasak arra, hogy ezek alapján lehessen egy-egy technikát elsajátítani.

Még egyszer:
Könyvből, videóról nem lehet megtanulni az Aikidót, még csak a fizikai megnyilvánulását, a technikákat sem.

Egy videó adhat inspirációt, rávilágíthat olyan részek, amiket eddig nem vettünk észre, eszünkbe juttathat egy elfelejtett részletet, felébreszthet egy emléket egy régi tanítással kapcsolatban, de óvva intek mindenkit, hogy akár fekete övben azt gondolja, hogy egy videó megtekintése után elkezdheti az azon látottakat gyakorolni, vagy ami rosszabb: tanítani. Ezek a videók rövidek, legtöbbször eleve csak a lényeget igyekeznek megmutatni, de soha nem olyan részletesek, mint egy felügyelt edzés, ahol az oktató rá tud vezetni, ki tud javítani és személyre szólóan tud segíteni.
A saját lelkesebb tanítványaimnál is gyakran látom edzések előtt a tipikus jelenetet: "Figyelj csak, mit láttam!" - és már mutatja is, amit a videón látott. Általában felismerhető, hogy mit látott és az is, hogy mit (nem) értett meg a látottakból. Nem csak azért, mert még tapasztalatlanabb, hanem mert igazából a legtöbb esetben nincs saját élménye a technikáról, az oktatóról a felvételen kívül.

Bevallom, én is szoktam videók megnézése után az ott látottakból merítve tartani egy-egy edzést. A videó felébreszt egy gondolatot, egy érzést, eszembe juttat egy régi edzőtábort, egy technikát, vagy egy alapelvet, amit régen gyakoroltam és kedvet csinál újra elővenni, vagy épp kitalálni egy-egy gyakorlatot. De az edzésen meg sem próbálom ugyanazt a technikát, vagy sorozatot gyakoroltatni, amit a videón láttam, annak semmi értelme nem lenne. Azt a technikát az adott módon a videón szereplő illető tudná a legjobban megtanítani és nem én, a néző.

Az Aikidó egyik legfőbb értéke, hogy segít alkalmazkodni a körülményekhez, hogy az általuk teremtett problémákra a legtermészetesebb és legelőnyösebb megoldást lehessen megtalálni.
Az Aikido edzések tartása ugyanúgy alkalmazkodás egy szituációhoz. A legtöbbször adott a helyszín, de változik a résztvevők összetétele, aznapi kedve, fogékonysága - akár menet közben is. Egy oktatónak ehhez alkalmazkodnia kell. Egy edzést van értelme előre megtervezni, de észre kell venni, ha a terv aznap nem kivitelezhető a körülmények miatt. Ilyenkor kellhet B-terv, C-terv és akár Z-terv is. Az edzés nem egy lemez, amit felteszünk a lejátszóra, hogy hadd szóljon. Vannak rutin elemei, de minden gyakorlat között kapcsolat van az első légzőgyakorlattól az utolsó hashin undoig.

Videó alapján tanítani majdnem olyan butaság, mint egy magasabb fokozatú mester edzőtábora után megpróbálni átadni a többieknek, hogy mit tanultunk a hétvégén. Itt annyi előnye lehet az önjelölt, vagy valódi oktatónak, hogy legalább az esemény alatt volt lehetősége gyakorolni, amit tovább akarna adni, szerencsés esetben kapott személyes instrukciókat, javítást is, de mivel a többiek nem voltak ott, így a kontextust nem értik és anélkül sokszor a technika is érthetetlen lesz.

Én azt javaslom, hogy egy hétvégi kurzus, vagy hosszabb edzőtábor után először hagyd leülepedni a dolgokat. Rágd meg magadban, próbálj egy egységes érzést kialakítani a tanultakról és ez alapján találj ki edzést, vagy gyakorlatokat, amikkel ezt megpróbálhatod átadni.
Bár nem a videó, vagy a tábor anyaga lesz, amit leadsz, hanem az, amit ebből megemésztettél és magadévá tettél, de nem is kell úgy felvezetned, hogy "ezt csináltuk", vagy "ezt láttam" és így nem csinálsz bohócot saját magadból. Elég csak annyit mondani: "ezt adom nektek az alapján, amit láttam" és ezt a legtöbb esetben hálásan fogadják még azok is, akik szintén látták a forrásodat.

Így a videó tud majd nekik is segíteni, vagy amikor ők is eljutnak az adott mester következő kurzusára, akkor felcsillanhat a szemük, hogy "Jé! Ilyesmit mi már csináltunk!". És remélhetőleg ezáltal könnyebb lesz megérteniük is.