Edzőtábor Donovan sensei-jel Brüsszelben, a sör és csoki városában

Több szempontból is első volt ez az edzőtábor számomra, így izgatottan vártam, hogy elérkezzen február 19-e hajnala. Először is ez volt az első edzőtáborom immár hakamában, másodsorban sosem repültem még, ezen kívül pedig sosem voltam Brüsszelben. Többektől hallottam ódákat a brüsszeli edzőtáborról, a társaságról, a városról, és természetesen a SÖRről. Most így visszagondolva nagyon örülök, hogy a mesterem (aki szintén részt vett a táboron) rábeszélt erre az útra még a kokorós karácsonyi vacsora alkalmával. Jó volt a saját szememmel látni a brüsszeli csodákat.

Természetesen izgultam péntek hajnalban, hiszen még sosem repültem, de viszonylag hamar túlestem a reptéri procedúrán, és nagyon hamar Brüsszelben találtam magam. Mivel a repülő fél 7 tájban indult, korán odaértünk, rengeteg időnk volt mászkálni. Megnéztük Brüsszel néhány jelképét, a pisilő kisfiút és kutyát. Imádtam az egységes különbözőséget az épületek között. Ezen kívül rengeteg turistacsalogató üzletet láttunk, hatalmas szemekkel csodáltam a csoki- és sörmennyországot. Végül beültünk egy sörre, mert már eléggé vacogós hideg volt. A kongói negyedben ebédeltünk, természetesen hamburgert, bár köretként nem a híres-neves sültkrumplit kaptuk, így is nagyon finom volt minden. Mire kettőt pislogtunk, már az esti, első edzésen találtuk magunkat. A kurzusnak egy sportcsarnok adott otthont. Rengeteg helyünk volt, mert az átlag létszám 40-50 körül mozgott, és egy hatalmas versenytatamin edzhettünk.

Már szinte szokásosnak mondható, hogy az első edzés nagy része lenn, suwari wazában zajlik. Most is így volt, nagyjából 1 órán keresztül. Mióta megkaptam a hakamám, ez volt az első hosszabb suwarizás. Az első 20 percben még egészen figyeltem, hogy ne lépjek rá. Örültem, hogy nem kellett nagyon sokat és nagyon nagyokat lépni. Viszont a 20 perc elteltével már a lábam és a térdem fáradtsága miatt már egyre nehezebben sikerült figyelnem erre. Így egyre többször léptem rá. Sokszor eszembe jutottak a többiek rémtörténetei, hogy a hakamának megvannak a maga hátrányai. Aztán túltettem magam ezen, megbeszéltem a térdemmel is, hogy minden rendben lesz. És így is lett. Mindenki nagyon hálás volt, mikor felkelhettünk, és állásban folytathattuk az edzést. Igazán pörgős technikák voltak a hétvége során, témaedzések, ahogy ezt már megszokhattuk Donovan senseitől. Szuper volt, hogy lehetett az otthoni oktatóinkkal edzeni. Egész más, mint amikor edzést tartanak. Furcsálltam először az alacsony a magyar létszámot, hiszen eddig csak az aradi edzőtáboron vettem részt, ahol sok a magyar.

A szombat reggel kicsit fáradtan indult, úgy éreztem, újra kell indítani a térdem. Persze a reggeli kávé igazi gyógyír volt mindenre, mosolyogva és izgatottan mentünk a sportcsarnokba edzeni. Mindkét szombati edzés 2 és fél órás volt, mindkettő szellemileg is megterhelő és izzasztóan fárasztó, ha az ember hajtott, és csinálta a bemutatott technikákat. Volt szerencsém jó néhány olyan partnerrel összekerülni, akikkel ameddig csak bírtuk, pörögtünk. Sokszor összemosolyogtunk, hogy "totally ukemi fitness..." Néha nem ártott újra megnézni a technikát, mi az, amit kifelejtettünk, vagy nem vettünk észre. És ez volt az a pillanat, amikor igazán lehetett levegőzni. Az edzéseken nagyon kellemes hangulat volt, Donovan sensei mindig körbejárt, mosolyogva javítgatott bennünket. Ez is csak jobban motivált minket, én is végig vigyorogtam az egész edzőtábort annak ellenére, hogy a rengeteg gurulás után néha alig kaptam már levegőt. Van olyan mennyiségű gurulás és tempó, amikor már hiába figyelsz a légzésedre, egyszerűen nem segít. De ez nem baj, végülis ez egy edzőtábor.

Két edzés között hihetetlenül jól esett az ebéd, na meg a sör, és végre megkóstolhattam a sokat emlegetett sült krumplit. És valóban érthető, miért olyan híres. A vacsora is jól sikerült, finomakat ettünk, ittunk. Megkóstolhattam az egyik legjobb belga sört is, az Orvalt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Mivel sokáig beszélgettünk, így elhúzódott az este.

Vasárnap még kimerültebben ébredtünk természetesen. Ennek ellenére vártam már az edzést, végülis ezért jöttem Brüsszelbe. Amikor körbenéztem, mindenkin látszódott a fáradtság, de ez nem vont le a jó hangulatból, kitartóak voltunk. Viszonylag hamar átlendültem a holtpontomon, már nem foglalkoztatott, hogy fáradt vagyok, edzeni akartam. Donovan sensei az utolsó pillanatokban is dobálós technikákat választott, alaposan szuszogtunk már a végére. Igazi szellemi és fizikai kihívás volt ez a 4 edzés.

Sok és sokféle emberrel találkoztam hétvégén, jöttek Stuttgartból, Luxemburgból, Törökországból és Spanyolországból is, ha jól tudom. A sok újdonságával és edzéssel együtt felejthetetlen volt ez a 3 nap! Örülök, hogy a magyar delegáció része lehettem. Mindenképpen megérte eljönni! Hála nektek, nagyon szívemhez nőtt ez a város! Garantáltan megyek még! Köszönök mindent!

Alig várom már a lengyel tábort, és persze a balatonit!

Szabó Csilla, 2. kyu