Tanuló tanárok

"Jó pap holtig tanul", tartja a közmondás, ami az élet sok területére érvényes, az Aikidóra pedig különösen. Nem ismerek olyan embert, aki ki merné mondani: "Megtanultam Aikidózni." Ha ilyen mégis van, akkor az illető legtöbbször sajnos tévedésben van, vagy félreértette a kérdést.

Az Aikido olyan harcművészet, ahol különböző okokból kifolyólag elég lassan lehet haladni a tanulásban. Egész magas fokozatú mesterek is vannak, akik rendszeresen az alapok további pontosítására helyezik a hangsúlyt és ciklikusan újra és újra felépítik az Aikidójukat. A most elborzadó és értetlenkedő kezdőknek üzenem: az Aikidót nem megtanulni fogják, hanem gyakorolni, ami nem jelenti azt, hogy bizonyos dolgokban nem lesznek folyamatosan egyre jobbak. Csak mindig lesz min dolgozni.

Donovan Waite sensei-jel Budapesten

Egy tanulónak eleinte egyszerű dolga van: eljár az edzésekre, figyel a tanárára és gyakorol a többi tanítvánnyal. Kezdetben minden szépen alakul: a kockából gömb lesz, a kalapácsból kard, a fatuskóból bambusz, a kötélből víz, a trappolásból tánc.

Később jönnek a hétvégi edzések, az idegen tanárok és itt kezdődik a bonyodalom. A kurzust tartó tanár másképp lép, másképp vág és másképp csinálja a technikákat. Most akkor mit kell csinálni? Azt, amit otthon tanultam, vagy amit itt mutatnak?
És mi lesz, amikor hazamegyek? Az otthoni edzésen az új formát kell csinálni, vagy azt, amit eddig gyakoroltunk?
Sok válasz létezik ezekre a kérdésekre, ezt már akkor is látom, amikor az embereket figyelem a táborokban és a táborok után.

Giampietro Savegnago sensei-jel Makón

Ahogy fejlődik az ember - ha szerencsés - hamar megnyílik előtte az Aikido sokszínű világa és rájön, hogy az Aikido nem a forma, legalábbis nem egyetlen forma. Ahogy a kezdő haladóvá válik, úgy fogja a különböző tanárok mozdulataiban egyre inkább a hasonlóságokat keresni a különbségek helyett.

Claude Berthiaume sensei-jel Kolozsváron

Az olyan tanárok, mint én is vagyok igazából nem mások, mint haladó gyakorlók, akik vállalták, hogy a saját fejlődésük biztosítása mellett megpróbálják mások gyakorlását is segíteni. Amikor elkezdtem tanítani, csak az lebegett a szemem előtt, hogy át tudjam adni azt az egységes rendszert, amiben a vizsgatechnikákat tartjuk. Mára ez megváltozott, igyekszem kihasználni, hogy sok forrásból tanulok és mivel ez a hasznomra válik, igyekszem erre bátorítani a tanítványaimat is.

Toshiro Suga sensei-jel Bécsben

Amikor egyedül, vagy tanítványokkal ellátogatunk egy-egy hétvégi rendezvényre, az mindig intenzív élményt ad, sok benyomás ér ilyenkor. Hazatérve a szürke hétköznapok kicsit megszínesednek és lelkesedésében az ember hajlamos arra, hogy elmutogassa, hogy mit tanult a hétvégén az adott sensei-től. Mára rájöttem, hogy ez több okból is hiba lenne.

Michelle Feilen sensei-jel Budapesten

Először is, amit a hétvégéről mutatni tudok, az soha nem az lesz, amit tanítottak, hanem az, ami ebből megmaradt bennem. Mutatni egy technikát és közben azt mondani, hogy "XY sensei ezt így csinálta" a leginkább akkor válik nevetségessé, ha olyan is részt vesz az edzésen, aki elkísért a hétvégére is. Az arcán ott lesz a nyilvánvaló tény: "De hát nem is így csináltuk a hétvégén!".
Egyetlen hétvége 6-8 órányi edzése alatt nem lehet megtanulni egy mester Aikidóját. A szemináriumokon ízelítőt kapunk, feladatot, amin dolgoznunk kell odahaza, ötleteket, benyomásokat, amiket felhasználhatunk a saját Aikidónk fejlesztésében.
A kezdőben egész más ragad meg, mint a haladóban, vagy a tanárban. Mindenki másra figyel és mást lát bele a tanultakba. Ugyanarról a táborról mást és mást viszünk haza magunkkal.

Miyamoto Tsuruzo sensei-jel Wroclaw-ban

Másrészt, ha egy tanítványt valóban érdekelné, hogy mit tanultunk a hétvégén, akkor nem tőlem kérdezné, hanem ő is eljött volna. Így ő is a saját ajándékát vinné haza és nem az általam megrágott anyagból kapna valamennyit.
Könnyen észrevehető, hogy azok a tanítványok, akik szintén rendszeresen járnak hétvégi kurzusokra, sokkal jobban fejlődnek, mint azok, akik csak a "beszámolót" kapják meg.

Yoshimitsu Yamada sensei-jel Bécsben

A fentiek miatt egy szemináriumon töltött hétvége utáni edzésen én már ritkán foglalkozok a hétvége anyagával. Ami erősen megragadt bennem, az úgyis ott lesz a tanításaimban, a többi meg olyasmi, ami fokozatosan fog megjelenni az edzéseken.

A tanítványokat (és így a még tanuló tanárokat is) arra biztatom, hogy ne elégedjenek meg a jelenlegi tudásukkal, sem azzal, hogy kizárólag egy tanártól tanulnak. A saját Aikidójuk akkor lesz valóban a sajátjuk, ha kihasználják a lehetőséget és a lehető legtöbb forrást használva építik fel magukat.

Donovan Waite sensei-jel Eghezee-ben