Egyszer megkérdeztem Sugano Sensei-t, milyen a helyes ukemi. "Van az élő és van a halott." - felelte. Amikor megkérdeztem, hogy ezt hogy érti, azt felelte: "Az uke azért van, hogy mozogjon, fogadja a technikát, technikává váljon. O-Sensei eltért a hagyományos harcművészetektől. Az Aikido az életről szól. Az ukemi gurulás. Az uke mozog, fogadja az energiát, a test technikává válik." Azt mondta, a régebbi harcművészetek a harcról szóltak és a gyilkolásról, így az ember esett." Amikor valaki esik, az nem ukemi. Az a halál. Halottak. A régebbi művészetek csak a gyilkolásról szóltak. Az ukemi gurulás, mert az egyén él és tovább folytatja. Az Aikido egy kör, mint az élet. Az ukemi arra való, hogy éljünk, nem pedig, hogy meghaljunk."
Felemelte a kezét. "Ez a helyes ukemi. Az Uke, mint a levegő a kéz körül. Nem érzel semmit, de ott van." Mozgatta a kezét. "Ha mozgatod a kezed, akkor már érzed a levegőt. Pont, mint az Uke. O-Sensei azt akarta, hogy az Uke olyan legyen, mint a víz, könnyű és mozgékony. Az a helyes ukemi, hogy mozdulsz, könnyed vagy, kapcsolatban a Nage-val."
Sugano Sensei azért mondta ezeket nekem, mert a New York Aikikai Uchideshi-jeként az ukemi egyfajta kínlódás volt számomra. A fizikai valóm és a mozgásom (vagy épp a hiánya) mindig nehézkes volt, még akkor is, amikor igazán könnyed akartam lenni. A közel hároméves Uchideshi időszakom első évében szörnyű voltam, általában csak álltam és nem mozdultam a technikákra. Yamada Sensei egy idő után nem is használt ukénak, annyira rossz voltam (BRIAN! ordított - amúgy is sok minden miatt - de különösen a szörnyű ukemim miatt.) és inkább másokat választott, de Sugano Sensei továbbra is hívott engem is. Általában adott két, vagy három figyelmeztetést, majd ezután úgy vezetett a technikában, mint egy tankot, aztán belevágott a tatamiba, hogy a többiek összerezzentek. A Sensei mindig jól mulatott, csillogó szemekkel nevetett, ahogy próbáltam összekaparni magam. Sugano Sensei-től sokszor kaptam a tanácsot: "Mozogni kell! Mozogj!"
A dolog akkor vált komollyá, amikor egy csoport érkezett Japánból, hogy meglátogassák a New York Aikikai-t. Egy cikket írtak a dojo-ról és volt velük egy fotós is, aki az edzésekről készített képeket. A Sensei kihívott, majd ott - a fényképezőgép előtt - telibe kaptam az egyik technikáját. Ahogy repültem hátra - miközben ömlött a vér az orromból - még Sensei is meglepettnek látszott. Annyira, annyira szörnyű.
Sensei nem szólt semmit a bukásról, de nem volt boldog. Edzés után kínok között megkerestem és bocsánatot kértem. "Ukemit kell csinálnod! Uchideshi vagy." - mondta. Megkérdeztem tőle: "Hogyan tanulhatom meg az ukemit, Sensei?" Megrázta a fejét. Megint megkérdeztem: "Csak tehetek valamit amitől fejlődhetek, Sensei." Azt mondta: "Csak ukemit csinálj! Egy hónapig." Nem értettem, mit akart ezzel. "Egy hónapig gyakoroljam az ukemit az edzések után?" "Nem. Semmi technika. Csak ukemi. Egy hónap." Ajjaj.
Kemény hónap következett napi 3, 5 néha 7 óra edzéssel, csak ukeként. Amikor a New York-iak megtudták, hogy ezt a feladatot kaptam a Sensei-től, elindult a vadászat utánam. Mindenki engem akart partnernek, mert eljött a "Verd-a-deshi-t" korszak. Hosszú hónap volt.
Ebben az időben, mikor Sensei egyszer elvitt ebédelni, mesélt róla, hogy amikor ő kezdett, még nem volt ukemi tanulás. Az Uchideshi-ket több hónapon keresztül csak dobálták és maguktól kellett megtanulniuk esni. "Senki nem tanított! Csak csináltuk!" Azt mondta, hogy az ukemi csak előregurulás és hátragurulás volt. Megkérdeztem, hogy nem jobb-e, hogy már van külön ukemi gyakorlás, hisz mi nem növünk fel harcművészeteket tanulva, mint ahogy ezt ő tette Japánban. Azt mondta, hogy lehet, de a külön gyakorlás túl sok embert visz félre és természetellenesen esnek. "Magukat dobják! Nem jó!!" - nevetett. Azt mondtam, hogy számomra sokszor az tűnik természetesnek, ha csak állok és nem mozdulok. Ezen is nevetett. "Ha valami jön a fej felé, mozdítsd a fejed! Ha nem teszed, természetesen fognak fejbe vágni!" Ez igaz. Sensei azt mondta, hogy talán van helye a külön ukemi gyakorlásnak, de a legjobb partnerrel dolgozni.
A hónap végén odaálltam elé: "Sensei, letelt a hónap. Nagyon köszönöm. Sokat tanultam. Gassho Sensei." Rám nézett és megrázta a fejét. "Nem. Még egy hónap." Édes Istenem...
Sosem fejeztem be a második hónapot, kb. 2 hétig jutottam. Nem találtam egyetlen partnert sem a New York Aikikai-nál, aki gyakorolni akart volna velem. Senkit. Majdnem mindenki, akivel gyakoroltam, eleinte örült, hogy csak technikákat kell csinálnia, de az edzés közepén már kérték, hogy hadd csináljanak ukemit ők is. Én pedig mondtam nekik, hogy nem lehet. Az üzlet, az üzlet. A dobásnak és a fogadásnak van egy természetes ritmusa és ez törik meg, ha valaki csak technikát csinál. Amikor az emberek kérdezték, hogy még mindig csak ukemit csinálok-e, nem akartak velem dolgozni.
A Sensei nagyon jót derült, mikor mondtam neki, hogy nem tudom befejezni a hónapot, mert senki nem akar velem dolgozni. "Nincs kifogás! Nincs kifogás!" - nevetett. Elbuktam a küldetést, de rengeteget tanultam belőle.
Sugano azt mondta, az Uchideshi dolga az ukemi. Ez a lényege annak is, hogy valaki tanítvány. Az ukemi az Aikido puha belső oldalának tanulása, benne lenni egy technikában, mint amikor egy hullámlovas keresztülsiklik a hullámon, ahogy az lezúdul. Az ukemi az Aikido- és az élet kiemelten fontos része. Az ukemi azt jelenti, kapcsolatban lenni az erőkkel, amik körülöttünk és velünk együtt mozognak. És annak is a módja, hogy megtanuljunk a technikát működőképessé tenni. Az ukeminek gyorsnak, engedékenynek, finomnak, de élőnek kell lennie ahhoz, hogy ezt ez értelmezést át lehessen emelni a technikák kivitelezésébe is. Mert az igazság az, hogy egyik Aikido technika sem működik úgy, ahogy a dojo-ban gyakoroljuk. Hogy egy technikát valódi helyzetekben is működővé tegyünk, szükség van a kemény alkalmazásra, amit a technika ad, de együtt a folyamatos figyelemmel és azzal a gyorsan reagáló mozgással, amit az ukemi tanít. Ha valaki nem edz ukeként, nem remélheti, hogy az Aikido technikáját működőképessé tudja tenni. De ahogy a technikának, úgy ennek is gyakorlatiasnak kell lennie és olyannak, ami az életben is működik.
Igazi ukemi-
Őrjáraton voltam a Tengerészgyalogsággal Helmand-ban, Afganisztánban. Napok óta próbáltunk bejutni erre a területre, de mindig elakadtunk - először a kommunikációs eszközök romlottak el, aztán a pokolgépek miatt. Végül elértük a Marja-val határos területet és ott megtámadtak bennünket. Ahogy a lövések áttörték a baloldalon lévő lombozatot a tengerészgyalogosok és én egy testként vetettük magunkat a földre. Ahogy lehasaltam, tisztán láttam, hogy a társam - a tolmácsunk - még mindig áll. Ez volt a második alkalom, amikor megfigyelhettem, milyen lassan reagál és csodálkozva néztem, hogy még mindig áll, miközben körülöttünk záporoztak a golyók.
Ez az ukemi.
A feleségemmel mentünk valahova. "Állj ki és menj előre, mert nem tudom, hova megyünk." Beszállok a kocsiba, ő meg a sajátjába. Kezdek kikanyarodni mögüle, hogy előre mehessek, amikor ő hirtelen elkezd tolatni. Észleltem, ahogy mozdul felém a kocsija és egyszerűen elkezdtem én is tolatni, hogy helyet adjak neki. Ő megáll, kiszáll a kocsiból és azt mondja nekem: "Mit csinálsz?? Mondtam, hogy nem tudom, hova megyünk, miért vagy még mögöttem?" Még mindig hevesen dobogó szívvel elmagyaráztam neki, hogy majdnem oldalba kapott, összetörve mindkettőnk autóját. Ha nem veszem észre a mozgását és nem reagálok azonnal, akkor elég nagy bajban lennénk.
Ez az ukemi.
Két főiskolai év közötti nyáron Chiba Sensei dojo-jában laktam. Az egyik ottani Uchideshi motorjával elmentünk egy helyi étterembe mexikói kaját venni. Ahogy kiértünk az útra, hirtelen felgyorsított és mélyen lekuporodott. A menetszél teljesen szembekapott egy pillanatra, de aztán követtem és én is előredőltem a szél ellenében. Míg a kis étkezdében ettünk, bevallottam, hogy elbuktam a tesztjét. "Amikor ukemit csinálsz, mozdulnod kell, ahogy a Sensei mozdul. Ha nem így teszel, Chiba Sensei megüt és az nem csak szél lesz az arcodban." Elmondta, hogy Chiba Sensei mesélt nekik O-Sensei szolgálatáról. Arról, hogy amikor Chiba Sensei volt O-Sensei Otomo-ja míg az Japánban utazott és tanított ő 20-30 fontot is fogyott a stressztől, mert minden egyes másodpercében O-Sensei-re kellett figyelnie. Amikor O-Sensei hajnali kettő körül felébredt, hogy vécére menjen Chiba Sensei-nek már ébren kellett várnia a szobája nyitott ajtajában ülve, ha esetleg bármire szüksége volt a mesternek. Chiba Sensei azt mondta nekik, hogy az ukemi ugyanilyen. Teljes figyelem, teljes odaadás. Minden. Chiba Sensei azt mondta, hogy gyakran kísérte O-Sensei-t egy hegyre, amire sok lépcsőfok vezetett és ilyenkor mindig mögötte haladt, kezét O-Sensei hátán tartva. Chiba Sensei és a többi Uchideshi is így ment, kezét O-Sensei vállán tartva, míg a hegy tetején lévő szent helyre nem értek. Ha egy tanítvány megingott, vagy nekiütközött O-Sensei-nek, nem használta többet arra, hogy a hegyre felsegítse.
Ez az ukemi.
Amikor Juba Nour helyet keresett, hogy dojo-t alapítson, bekopogott egy épület ajtaján, amin kint volt a "kiadó" felirat. Hirtelen, anélkül, hogy tudatában lett volna hátravetette magát, le a lépcsőről, amin állt. Épp hogy elkerülve őt egy hatalmas ventilátor zuhant a lépcsőre, ahol korábban állt. Kiderült, hogy a tulaj épp az emeleten dolgozott, amikor hallotta a kopogást és kihajolt az ablakban lévő régi ipari ventilátor fölött, hogy megnézze, ki az. A mozdulattal kitörte a ventilátort a helyéről és az lezuhant. Rohant le, hogy megnézze, hogy megsérült, vagy meg is halt-e és csodálkozva látta a földön fekvő, de sértetlen Juba-t, ahogy felnéz rá. Annyira mély benyomást tett rá, hogy ott helyben komoly kedvezménnyel kiadta neki a helyet és egyben ő lett az első tanítványa. Juba olyan intenzíven edzett Chiba Sensei-jel, hogy anélkül reagált, hogy látta volna a ventilátort. (Ha olvasod ezt Juba és valahogy elrontottam a történetet, javíts ki, kérlek.)
Ez az ukemi.
Egy másik New York Aikikai Uchideshi, Jamie Kahn a Central parkban görkorcsolyázott. Ahogy levágott egy sarkot valaki feléje lendítette a kezét. Jamie azonnal reagált és alábukott a karnak ezzel elkerülve a támadást, amivel ki akarták ütni. És máris ott állt, szemben a támadóval. Nem tudom, hogy végződött a történet, de azt mondanám, a támadónak nem túl jól. (Itt is, Jamie javíts kérlek, ha valamit rosszul írtam.)
Ez az ukemi.
Az ukeminek élőnek és érzőnek kell lennie, kapcsolódnia és együtt mozognia a Nage-val. Az Uke fogad és formát ad valami olyasminek, aminek nincs formája és nem látható, amíg az Uke nem válik a technikává az akció közben. Ha ez nem így történik, ha ledermed, ellenáll, harcol ellene, az halott ukemi. Vagy szimplán csak halott. Az ipari ventilátor számára, a golyó számára, amit el kellett volna kerülni, vagy az ütköző autó számára. Az, ami él, az mozog. Az, ami nem, az halott és nem remélheti, hogy a technikát működővé tudja tenni.
Ukemi Alapelvek
- Mindenből gurulj! Sugano Sensei úgy tanította, az ukemi előre, vagy hátragurulás. Ez vonatkozik még a Koshinage-ra is. Hacsak nem csinál a Nage leszorítást, minden esésből csinálj gurulást. Használd az energiát, ami a kézben, karban, lábban van és a testen áttolva változtass mindent gurulássá. Donovan Waite Kaiten stílusú ukemije tökéletes arra, hogy a zuhanásból gurulást csinálj. Mindig arra kell törekedni, hogy az ütközést továbbmozdítsuk egy helyről, ezzel megvédve a testet és hogy a technika energiáját menekülésre használhassuk.
- Tarts megfelelő távolságot! Amikor Sugano Sensei dobott, gyakran rúgott az Uke arcába, vagy használt Atemit, hogy hátrataszítsa az Uké-t azt mondva: "Távolság, tarts távolságot! Menekülj elfelé!" Az ukeminek, úgy mint a technikának működőnek kell lennie. Ha valaki motorozás, vagy akár önvédelem közben leüthető, akkor távolabb kell kerülnie a veszélytől. A technikában - hacsak nem kérik másként - ki kell gurulni a Maai-ból és csak ezután felkelni. (Beszéltem Sensei-jel erről, hogy hogyan lehet ukemivel menekülni önvédelmi helyzetben. A szeme tágra nyílt: "Mi? Elmenekülsz, hogy megvédd magad?? NEM! Tanulj, hogy eldobhasd őket és téged ne dobjanak el! Senkinek nem szabadna eldobnia téged!!" Már megint. Igaza van.
- Az Atemi blokkolása blokkolja az Ukemit. Az egyik legelterjedtebb hiba, ami rossz ukemit eredményez. Az ukénak úgy kell védenie magát, hogy megfelelő távolságot tart a Nage-tól támadás közben. Nem védheti közben magát a másik kézzel, hacsak a technika nem ezt írja elő. Az Atemi blokkolása leragasztja az Ukét és ezért nem blokkot használunk az Aikido-ban, hanem söprést. Ahhoz, hogy egy blokk hatékony legyen, az Ukénak erőt kell tennie abba a karjába, ami az Atemivel kapcsolatba kerül, ezzel megállítva a mozgását. Az Ukénak mindig joga van védeni magát a kar felemelésével, ha a másik veszélyes módon gyakorol, ami miatt arcon üthetik. Az Aikido atemi nem találhatja el az Ukét, mert egy tanártól visszaélés ilyen módon megütni a tanítványt.
- Ne veszítsd el a kapcsolatot! Az Ukénak követnie kell a technika erejét és irányát. Az Ukénak csak akkor szabad elszakadnia, amikor már a technika végén elfelé esik a Nage-tól.
- A kéz kapcsolódik, a központ mozdul. Amikor valaki felemeli a kezét, hogy megtartson egy csészét, vagy amikor a kar természetesen lóg a test mellett, mindig van egy bizonyos távolság kéz és a váll között. Ha a kéz/kar túl közelre húz, a Nage-nak Atemi-t kell használnia, hogy visszatolja a másikat, viszont ha a kéz/kar túl messze van a testtől, akkor a sérülést kockáztatjuk a technika alkalmazásakor. A központnak és a kéznek úgy kell kapcsolódnia, mintha egy láthatatlan rugalmas kötél tartaná őket össze.
- Arra mozdulj, amerre visszafordítás/menekülés/támadás lehetősége van. Egy edzésen, az ukemiről beszélve Clyde Takeguchi Sensei egyszer ezt a kijelentést tette, ami nagyon megmaradt bennem: "Minden technika végén ott a fordítás. Ezt kell keresni." Ennek megértése megváltoztatta a hozzáállásomat az ukemihez. Az ukeminek gyorsnak és mozgékonynak kell lennie, de egyben tudatosnak és keresőnek is. Az ukénak követnie kell a technikát, közben folyamatosan keresve és megérezve, hogy hol vannak nyitások a technikán. Nem szabad visszafordítani a másik technikáját, mert mindenki a csak a saját tanára az Aikidóban, mindenki a saját Útját járja, de figyelmesnek kell lenni, mindig. Ez a keresés segít megtalálni az ukemi megfelelő pozícióját és segít jobban megítélni, hol vannak a saját technikában a nyitások és a lehetőségek a visszafordításra, támadhatóságra. Ez a fajta ukemi, a Nage felé fordulás, a visszafordítás lehetőségének megteremtésére megtartja a Nage munkájának őszinteségét. Ha egy tanár a saját iskolájában könnyed, folyékony Aikidót tanít, az az ő dolga, de nekem ott kell, hogy legyen mindenben a harci alapnak is. A visszafordítás időnként fontos. Egy alkalommal, amikor edzést vezettem részt vett egy másik stílus fekete övese is. Miközben magyaráztam egy technikát, hirtelen előrenyúlt és pofon ütött. Azonnal földhöz vágtam, de ez jó lecke volt nekem, hogy jobban figyeljem a nyitásaimat. Ha valaki meg tud ütni, a technikád nem működik és újra meg kell vizsgálni. Semmi nem tanítja ezt jobban, mint a másik nyitásainak keresése. Az Aikidónknak őszintének kell lennie.
- Folyamatos figyelem. Ha valaki azt próbálja megérteni, hogy mi a helyes pozíció bármilyen ukeminél, ha valaki előre, vagy hátragurul, ha valaki azt kutatja, hogyan kell egy adott szituációban reagálni, a választ a figyelemben és tudatosságban találja. Az Ukénak mindig a Nage felé kell néznie, vagy arra kell törekednie, hogy felé fordulhasson. Ha valaki ukemi közben elfordul, hogy a hátát mutassa a Nage felé, azzal egyszerre van nyitva és nem is tudja, hogy a Nage mit csinál a háta mögött. Az Ukénak a Nage felé kell néznie és nem hátat fordítania.
- Alázat. Az Aikido egy lelki út. Ahhoz, hogy valaki spirituálisan fejlődjön, etikus és erkölcsös életet éljen az kell, hogy az alázat vezesse a tetteit. Ez van az ukemi középpontjában. A legjobb példa erre, amit láttam Harvey Konigsberg. Ő Yamada Sensei legrégebbi tanítványa, aki több, mint 50 éve gyakorol és mégis, amikor ő 6. danos volt, én pedig kyu fokozatú, beállt Sugano és Yamada Sensei óráira, gyakorolt velem és ukemizett is nekem ugyanúgy, mint a Shihan-oknak. Egyszer egy nyári tábor bulija után, ahol ő volt a legnagyobb fokozatú a teremben és egyben a figyelem középpontja, ahol minden yudansha és magasabb fokozatú instruktor neki hordta az ételeket és italokat, én takarítottam az otthagyott üres edényeket és poharakat, amikor már senki nem maradt. Rövidre fogva egyetlen ember maradt ott nekem segíteni: Harvey. Azonnal próbáltam kivenni a koszos tányérokat a kezéből, hogy majd én megcsinálom, de ő csak a fejét rázva mosolygott: "Nem. Takarítsunk ki együtt." Amikor figyelem, ahogy Harvey tanít, tudom, hogy sok rétegnyi kemény edzés és alázat tette és teszi őt és Aikidóját egyre csodálatosabbá az évek során. Az ukemi, illetve a jó ukemi középpontjában alázat, törődés és szeretet van. Ha valakiben valamiért nincs alázat, nem tud jó ukemit csinálni. De nem lehet jó az Aikidója sem, mert végső soron az Aikido arról a késztetésről szól, hogy segítsünk másoknak és tegyük jobbá a világot. Ennek a megértése az ukemivel kezdődik.
Brian Ericksen
Heaven and Earth Aikido
Herndon, Virginia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése